„Úgy tűnik, tényleg kell egy kijózanító háború a térségben” – ismét sokkol Magyar Péter tanácsadója
Raskó György agrárszakember az osztrák és német történések kapcsán emlegetett apokaliptikus történéseket.
Az idősek halálával kalkuláló tiszás agrárvállalkozó azt is elárulta, hogy anno megkérte a momentumosokat, ne menjen ki a Pride-ra, inkább haladjanak Deák Ferenc nyomdokain.
Az a Raskó György volt a Válasz Online podcastjának vendége, akiről korábban már megírtuk, hogy nem titkoltan – többek között pénzzel is – támogatja a Tisza Pártot. Raskóról érdemes még feleleveníteni azt is, hogy korábban egy Facebook-kiírásában azzal kalkulált,
hogy a Tisza Párt esélye a Fideszre szavazó nyugdíjasok fokozatos kihalásával nő meg.
Úgy fogalmazott akkor, hogy „a Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan 100 ezres nagyságrendben kiesnek, mint szavazók, ugyanakkor 100 ezres nagyságrendben lépnek be fiatalok, mint első választók – az idő tehát a Tiszának dolgozik.”
Ezzel kapcsolatban az adásban elmondta, hogyha bármiféle köze lenne a Tisza Párthoz, mint szervezethez, akkor biztosan veszélyforrást jelentene, hiszen – ahogy Stumpf András fogalmazott – a párt a saját képviselőinek sem engedi meg, hogy nyilatkozzanak. Ennek ellenére, ebből a kiírásból óriási ribillió lett.
Raskó azzal érvel, hogy valójában neki csupán megegyeznek az érdekei a Tisza Párt törekvéseivel.
„Egy piacgazdaságban és európai demokráciában szükséges az, hogy a pártok között rivalizálás legyen, és ne egypártrendszer legyen. Több párt küzdjön meg azért, hogy ennek az országnak a sorsa jobbra forduljon, és Magyarország megállja a helyét a globalizációs világban (...) Én a verseny híve vagyok gazdaságban, politikában egyaránt” – fogalmazott, mire Stumpf András megjegyezte:
próbálkozhat azzal, hogy finoman letolja magáról ezt a Tisza Párt-történetet, de Magyar Péter maga mutatta be őt úgy, mint régi barátot, valamint a tiszás képviselők és szakértők kiválasztásában is fontos szerepet kapott.
„Ez azért több, minthogy te csak úgy szereted a politikai pluralitást” – szögezte le Stumpf. Erre Raskó bevallotta, hogy tavaly áprilisban volt egy kétórás, négyszemközti beszélgetése Magyar Péterrel, ekkor találkoztak először. A beszélgetés alapján pedig úgy döntött, érdemes Magyart támogatnia.
Ezt is ajánljuk a témában
Raskó György agrárszakember az osztrák és német történések kapcsán emlegetett apokaliptikus történéseket.
Stumpf András megjegyezte: olyan, mintha Raskó egy „rossz ómen lenne”, hiszen aki mellé eddig odaállt – Centrum Párt, Momentum vagy Márki-Zay Péter – az annak ellenére, hogy ígéretesnek indult, végül „mind a kukában végezte”.
Raskó erre elárulta, hogy Fekete-Győr András órákat töltött el a lakásán, ahol próbálta neki elmagyarázni, hogy a Momentum figyeljen arra, nehogy véletlenül SZDSZ-utódként ismerje meg őket a közvélemény.
Mondtam neki, hogy amennyiben liberális, nyugat-atlanti elkötelezettségű párt akarnak maradni, akkor is fel kell venni egy úgynevezett nemzeti vonalat”
– fogalmazott Raskó, majd azt is elmesélte, hogy azt tanácsolta a momentumosoknak, hogy Deák Ferenc vonalán induljanak el, de nem hallgattak rá.
Raskó ezután azt is kiemelte, hogy arra is megkérte a Momentumot, nehogy részt vegyenek a Pride-on, „mert ott pártként nem szabad megjelenni”. Ugyanis – véleménye szerint – utána sosem fognak tudni kijönni ebből a skatulyából, és ezzel szavazatokat szerezni vagy tömegpárttá alakulni Magyarországon nem lehet. Mint fogalmazott: ez magánügy.
Egyébként nekem mindig is ellenszenves volt a Pride- és LMBTQ-mozgalom harciassága”
– szögezte le.
Raskó kifejtette: nem hisz abban, hogy a Momentum még egyszer talpra állna, inkább reméli, hogy belátják azt, hogy egyetlen pártnak van a Fidesszel szemben győzelmi esélye, és az a Tisza Párt. Szerinte a győzelemhez az kell, hogy minden kis párt – és azok szavazótábora – belássa, hogy most csak a Tiszának van esélye megdönteni a NER-t, amely „minden idegszálával a verseny ellen van”.
Raskó Stumpf András azon kérdésére, hogy pontosan mennyi pénzzel támogatja a Tisza Pártot, nem akart válaszolni.
Szerinte a Tisza munkája csupán lelkesedésből csak ideig-óráig működőképes, hosszútávon – pénz hiányában – viszont semmiképpen sem. Ugyanakkor elárulta: semmiféle retorzió nem érte eddig amiatt, hogy nyíltan támogat egy politikai pártot.
Ezt is ajánljuk a témában
Az agrárszakember szerint a média elferdítette a szavait, nem akart senkit megbántani.
Stumpf András ezután felhozta, hogy vannak, akik zöldbárónak és agrároligarchának tartják Raskót, sőt, a multik küldöttének, aki a kilencvenes évek elején a privatizáció állami megbízottjaként iparágak elkótyavetyéléséért is felelős. Az újságíró kiemelte, hogy ráadásul nem csupán „a NER-propaganda állít efféléket, hanem például Ángyán József is”.
Raskó tagadta Ángyán vádjait, és azt a felvetését is, hogy Lázár János üzlettársa lenne.
Mint mondta: ő Rapcsák Andráshoz járt le Hódmezővásárhelyre, nem pedig Lázár Jánoshoz. Később viszont Lázár felkérte őt tanácsadójának, így 2012-ig az agrárügyekben ellátott efféle feladatokat mellette, egészen addig, amíg össze nem vesztek. De – mint Stumpf kérdésére válaszolt – nem ez a sértettség az oka annak, hogy ellenzéki pártokat támogat.
Raskó arról is beszélt az adásban, hogy szerinte a Tisza Pártnak vidéken is erősödik a bázisa.
Ugyanakkor Stumpf figyelmeztetett, hogy nem elég jó számokat produkálni a méréseken, hanem 106 egyéni választókerületet kell megnyerni.
Ebben egyetértettek.
Raskó arra is kitért, hogy ő úgy látja, hogy a Fidesz egyre többet hibázik mostanában, illetve a gazdaságpolitikájuk is elhibázott, és ezt az emberek is érzik. „Az élelmiszer drágulásért döntően az Orbán-kormány a felelős” – szögezte le ennek kapcsán. Azon kérdésre pedig, hogy mitől lehetne olcsóbb az élelmiszer, ha Magyar Péter kormányozna, azt felelte: első körben a mezőgazdasági termelést kellene diverzifikálni, valamint a zöldség-gyümölcs áfáját le kellene tolni 5 százalékra. „És én megszüntetném a kiskereskedelmi különadót is” – mondta.
Akkor ez a Tisza programja? Válasszatok minket, mert olcsóbb lesz a kaja?”
– tette fel a kérdést Stumpf András, mire Raskó azt válaszolta, hogy ő javasolja, hogy érdemes erre tenni, mert elég egyértelmű üzenet.
„Ha netalántán Magyar Péter és a Tisza Párt nem nyerne – bár szerintem most biztos, hogy nyerni fog –, akkor lenne egy következő, aki mellé odaállnék” – szögezte le.